Amikor reggel felkelek

És az ablakon kinézek

Vastag hótakaró ül a tájon

S egy szó jut eszembe: karácsony.

Sütemény illata hív a konyhába,

A testvéreim már rakják a díszeket a fára

Anya még mindig tésztát dagaszt,

A mézeskalács-házikóra színes gömböket tapaszt.

Apa épp a szánkót hozza elő,

Lágy dallamot hoz a szél a templom felől.

Már teljesen feldíszítettük a karácsonyfát,

Ebédnél meggyújtjuk mind a négy gyertyát.

Délután kimegyünk játszani a dombra,

A hideg szél a havat felénk fújja.

Olyan gyönyörű volt ez a pillanat,

Akár egy mesebeli karácsonyi képeslap.

Amikor hazaértünk, apa szólt:”Egy pillanat!”

S vacsorára az ajándékok ott pihentek a fa alatt.

A csillag a karácsonyfán úgy ragyogott,

Mint az, amelyik megmutatta a Megváltót.

A sok ajándék között

Ott lapult egy kicsi, össze nem kötözött

Az volt az én ajándékom,

Kíváncsi voltam, mit szól hozzá a családom.

Nem rejtett az nagyot, drágát,

Mégis szívem ajándékát.

Néhány kis kötött kesztyűt, sapkát,

Családom gipszbe öntött arcát.

Soha el nem felejtem azt a pillanatot,

Amikor anyukám kibontotta a csomagot:

Hirtelen könnyek lepték el az arcát

Akkor azt sem bántam volna, ha összedől a világ.

Sajnáltam azokat, akik kibontották az ajándékot, és az ünnepnek vége,

Nekik ennyi volt a karácsony. Barátaim közül csak én voltam, ki értette:

Semmi sem múlhatja felül a családi boldogságot!

Úgy feküdtem le, hogy éreztem: ez az igazi karácsony!